Az IGAZSÁG gyógyító hatalma!
„Selfness az, amikor a test és a Lélek is összhangban van. Ez egy betegségmentes állapot."
Mi és a 11 hónapos (jelenleg már 4 éves) kisfiunk sem szoktunk betegek lenni. Igaz kisfiunk, aki különben egy földre szállt angyal, szerencsére soha nem kapott mérgező, immunrendszert-roncsoló oltásokból, antibiotikumokból. Noha már egy éve jár oviba soha, semmilyen fertőzőbetegsége nem volt. Maximum 1-2 napos megfázás fordult elő. Sajnos tudomásunk szerint az igaz tény, hogy szinte minden betegséghajlam, érzékenység, allergia, autizmus és a rák is az oltásoktól és később a gyógyszerek szedéséből ered. Közvetetten mindegyik.
De mi is az, ami bárkinél mindig lelki konfliktust, majd lelki, szellemi, fizikai betegséget okoz?
Ahhoz, hogy ezt tudd, ismerned szükséges a lélek egyetlen, de annál lényegesebb rendeltetését.
Ehhez nyújthat Neked segítséget a L.E.T. Selfness, azaz a LÉNY – ELME – TEST – terápia, ami által a „teljes ember” EGÉSZBEN kerül kezelésre. A lény-elme-test terápia (L.E.T. Selfness) feladata, hogy ne csak a látványos és külsődleges tüneteket kezelje, hanem a valódi kiváltó okokat tárja fel és semlegesítse, amivel egyúttal egyensúlyt, harmóniát teremt a három összetevő között.
Ezen keresztül a Lény – Elme – Test konfliktusai, probléma okozói feltárásra, majd ezek semlegesítésre kerülnek, egy teljesen egyénre szabott folyamat segítségével.
Mi úgy segítünk, ahogyan mások nem tudnak és nem szoktak! A gyógyító Igazsággal! Ez a L.E.T. Selfness!
Bármiben és bárhol is legyen gondod, az Igazság mindig helyreállítja a Lény, azaz a Te harmóniádat, majd ezen keresztül az Elmédet és így természetesen egyensúlyba kerülnek alkotóid a Testeddel is. A folyamat vége nemcsak egy kiegyensúlyozottság, boldog Testi-Lelki állapot, hanem az egészséged rendeződése is egyben.
A L.E.T. Selfness maga a teljes harmónia, az EGÉSZség!
Teljes körű "átvilágítás", és mi nem pusztán a felületet érintjük, hanem a látható és a nem látható, ugyanakkor nagy zavart okozó részeket is!
Segítségünkkel tudatosan, összeszedetten, feszültségektől mentesen képes lehetsz - immáron az egészséges emberként - folytatni életutad, legyen szó házasságról, üzletről, akár egyéb olyan szituációkról, melyek gátolták az eddigi fejlődésed.
Egy-egy konkrét panasz akár már 30 perc alatt, gyorsan kezelhető.
Ha igazán komolyan gondolod, akkor meg tudjuk adni az esélyt a tartós szabadságra, az újjászületés érzésére.
Nyugodtan keress meg minket itt, a kapcsolat oldalon keresztül, e-mail-ben, vagy itt, az elérhetőségeink oldalon található telefonszámok valamelyikén!