∞ M E N N Y E I ÖSSZEKÖTTETÉS ∞ L.E.T. Selfness ∞

„Ami Fent az lent, ami bent, az kint!" Mi Fentről kapjuk és adjuk a segítséget Neked, hogy újra Önmagadra találj! ∞

Írok egy kicsit az Igazságról

∞ Ni és Lu ∞ Írok egy kicsit az Igazságról ∞ MENNYEI ÖSSZEKÖTTETÉS ∞ klixa

Írok "egy kicsit" az Igazságról. Bizonyára sokaknak, így alighanem Neked is nehéz lesz elfogadnod - mert őszinte leszek, sokáig nekünk is hihetetlen volt és nekünk is 4 éves időszakra, sok megerősítésre, tapasztalatra, újabb és újabb előkerült információkra volt szükségünk ahhoz, hogy meggyőződhessünk -, az Égiek által feltárt, szinte már elképzelhetetlen és hihetetlen Igazságról. Talán mi túl naivak voltunk és más - aki már maga is sok dolgot megtapasztalt az utóbbi években -, könnyebben tud már azonosulni a megszokottól nagyon eltérő - fősodrású (általános, agymosó) médiával ellentétes -, valósággal.

Előtte még egy kis kitérő, de ez egyben felvezetője annak, hogy miért is szükséges és jó, ha mindent a másik oldaláról, egy eddigitől eltérő szemszögből nézünk.

Ma már egyre többen érzékelik azt, hogy az a társadalmi "értékrend", ami a mai kor társadalmát jellemzi egy biztos zsákutca, amiből nincs kiút, halálra van ítélve. Lehet-e más? Érett-e rá a ma embere? Fejlődött-e vagy visszafejlődött a kor előre haladtával az ember? Jobbak avagy rosszabbak vagyunk-e mint a őseink? Hol rontottuk el véglegesen?

Sajnos az tény, hogy a ma embere mindent készen, "előre megrágva" kap, már gondolkodnia sem szükséges, fárasztó, és így az igazság burkával becsomagolt hazugságokkal, hírekkel kábítják (agyait kimossák), de nem lát a színfalak mögé, mert nem is mérlegeli azt, hogy vajon miért mondják neki és másoknak éppen azt, amit? Hogy vajon az amit mondnak, azok, akikről már tudvalevő, hogy egyáltalán nem a többség és nem akarnak közjót, demokráciát és esélyegyenlőséget, hanem éppen csak a nagyon szűk és kisebbség érdekeit tartják mindig szem előtt, na és azt, hogy a látszatot mindig fenntartsák.

Így az évek, évtizedek során, de már a megtévedt, rossz szokásokra épülő szülői belenevelés időszakában is tiltanak nekünk mindent, már akkor kezdik a többséget leszoktatni az önálló, következetes gondolkodásról. Ez utóbbit ma már az agymosásnak "hála" veszélyes szélsőségként, sőt egyenesen bűnként bélyegzi a agyalágyult társadalom -, aminek eredménye már nehezen vagy egyáltalán nem korrigálható.

Ma már aki az igazsággal és annak feltárásával foglalkozik, az - mivel a hatalmat gyakorlók erkölcstelen egyeduralmát veszélyezteti - könnyen a "veszélyes terroristák" közé kerül besorolásra. A sors különös fintora, hogy ennek megfelelően éppen abból csinálnak nemzeti hősöket és például "nagy magyarokat" akiket egyáltalán nem a segítőszándék, hanem az anyagi vágyak, mások kihasználása és a fényes hírnév hajtottak és akik valóban a legtöbbet ártottak a ténylegesen MAGYAR embereknek. Érdekes az is, hogy az igazi Magyarok egyáltalán nem magyarkodnak úgy, mint azok a mai manipulátorok, akik el akarják magukról hitetni mindenkivel, hogy mindenkinél jobban magyarok.

Egy igazi Magyar tudja, hogy az! Neki aztán főleg nem kell ezt bizonygatnia zászlókkal, matricákkal, ékírással, huszárkodással, lovaglással, csodaszarvassal, élet fával, családfával, Attila eredettel, mag népével, nagy Magyarország térképpel, állandó trianonozással és magyar nemzeti viselettel. Nem a múltban, hanem a mában vannak a megoldandó dolgok. Sajnos ezek az eltúlzott látszatdolgok - mint mindig - csak a megtévesztést szolgálják és, hogy másokban az igaz Magyarban okozzon kisebbrendűségi érzést. Mintha Ő nem lenne magyar, hanem csak az a másik hangoskodó lenne az igazi Magyar. A Magyar pedig éppen attól magyar, hogy becsületes, szerény, nem hivalkodó, igazat mondó, egyenes és nem bőbeszédű, hanem a jótettek embere. Tehát ő nem lukat beszél mások hasába, nem pletykál, nem panaszkodik, nem pazarolja mások idejét, nem "magyaráz" meg semmit, hanem tesz, cselekszik, segít másoknak és magának is. Erről ismerszik meg a Magyar Ember. Csak erről és pedig nem a látszólagos külsőségekről.

Annyi sületlenséget és hazugságot hallani mostanság úgy mint magok népe, te vagy az isten és teremtesz, Attila istenkirály, csodaszarvas, élet fa, rovásírás és még ezernyi olyan dolog, amivel csak az emberek közötti ellentéteket élezik ki. Miért kell éppen most azt tudni, hogy kik és honnan jöttek az ősök? Miért már megint a múltból gazdagodnak ezek a semmirekellők, miért szítják szomszédaik ellen a békés magyarokat, miért terelik el a lényegről a figyelmet és miért nem azt nézik, kit kellene most azonnal eltakarítani, akik szorongatják és megfojtja a Magyar (és a Föld) népet, hogy az ingatlanjaikból, vagyonaikból a bankok, közműszolgáltatók és a polgármesteri hivatalok által kirendelt végrehajtókon keresztül minden RENDES embert földönfutóvá és hajléktalanné tegyenek?

Hogy lehet az, hogy ma ugyanazok aki már Széchenyi idején is sokszor eladták az országot a bankároknak (Rothschildnak), hogy nem ingyenes lett, hanem hídpénzt szedhessenek saját zsebre a szegényektől, hitelt terheljenek minél többekre, nos ma ugyanezek erkölcstelen utódai teszik ugyanezt. Na de hát hol vannak? hová tűnnek el a rendes emberek, hogy lehet, hogy ők sohasem kerülhetnek komoly pozícióba és nem tudnak rendet tenni? Ez nem a véletlen műve. Tudom, hogy botrányos lesz ez, akiknek az agyát mások távirányítják, de biztos vajon az, hogy az aradi 13-at valóban olyan nemes cél vezette volna? Biztosan ők voltak a jók és a manipulált zavargást és áskálódást megszüntetők, a rendrakók pedig a rosszak? (mert ugye a történelemkönyvekben ez van és a "nemzeti" ünnep is erről szól... Vajon melyik "nemzeté" ez az ünnep?) A Magyaré, vagy akik mindig orruknál fogva vezetik teljes lakosságot a kisajátított médián, politikán, oktatáson, történelem átíráson, hivatalokon, "igazságszolgáltatáson" és a pénzvilágon keresztül?

Sajnos az kijelenthető, hogy a forradalmak és háborúk szinte sohasem a nép a lakosság többségének a tulajdoni védelmét és érdekeit szolgálták. Nyilván azok igen, akikből ma is háborús bűnösöket kiáltanak ki!

Bizony az az igazság, hogy akiről ma azt mondják "rossz", nos éppen az a jó és akiről minden szépet és jót állítanak, na az biztosan korrupt, erkölcstelen, és prostituált a médiákban és a hatalmi elit köreiben, aki hetente szégyentelen orgiákra jár. Az biztos, hogy az ilyen a legsötétebb, legtitkoltabb dolgokban van benne és biztosan élősködik a többieken. Őket szeretik, rájuk néznek fel a könnyen becsapott és megtévesztett tömegek, mert ők a csodálatosak, a tehetséges vállalkozók, ők a népszerűek és celebek,a tudósok, a zseniális feltalálók, a szakértők, az orvosok, csúcsmenedzserek, a szupergazdagok, stb., stb.

A megvezetett tömegek, azt sem sejtik, hogy ma nyereséges és működő vállalkozást sem vezethet akárki, aki nincs valamilyen illegális, nép pénzét lecsapoló forrásokból így vagy úgy dotálva, az "nyereséges" vállalkozást a válság derekán nem tud működtetni. Tehát ők azok, akik nem a vállalkozás jövedelméből élnek, mert nekik akkor is lenne pénzük, ha naphosszat csak otthon ülnének az ingyen mások által kifizetett lakásukban vagy autózgatnak ide-oda, mert nekik ugyebár születési és "vallási" előjoguk és felsőbbrendű fajuk érdemei alapján jár a hadisarc, az örökös, fiktív jóvátétel, amit a többi "vétkes", mit sem sejtő igaz és naiv Embertől elvesznek.

Egy jó szándékú, tiszta lelkűnek született ember el sem tudja képzelni azt, hogy milyen tisztességtelen, sötét és embertelen dolgokra képesek azok, akik ma MINDENHOL a hatalom székeiben ülnek.

Neki van egyedül másokat állatként való leölésének előjoga, de ha közülük hal meg akár csak egy is, de csak ha csúnyán nézel rá is, azt sokszorosan meg kell torolni - és ezt nem teheti szóvá senki -, mert akkor már az azonnal háborús bűnös és emberi jogok meggyalázója lesz védencedből és belőled is.

Tehát amíg az Emberek közt 1.000-10.000 áldozat sem számít, addig ott már egy is rengeteg, hiszen ők a valakik, mi pedig csak a senkik vagyunk. Ha jól emlékszem valami ilyesmit állítottak a nácikról, akikről persze kiderült, hogy sokkal kevesebb van a rovásukon mint például a büntetlenül elnézett Sztálini kirohanások esetén. Na de hát hogy van az, hogy ami kicsi az egyiknél nagy bűn, az a másiknál többszörösen egyáltalán nem bűn? Miféle igazság ez? Kik írják itt meg az igazságot? Kiknek az "igazságát" (hazugságait) védik a most regnáló hivatalok, hatóságok, minisztériumok és bíróságok? Vajon az Emberekét, a többségét? Azt gondolod, hogy nincs, nem lehet mindegyik benne? Hogy az nem lehetséges! Látod, hogy Te is milyen naiv vagy? Mentségedre szóljon, hogy mi sem akartuk elhinni 4 éve, de ma már tudjuk, mert meggyőződtünk róla, sokszorosan. Sajnos. Mi is későn ébredtünk, nekünk is a "barátaink" voltak. Látszólag! Sok-sok kígyót melengetünk a szívünkön mi is.

Hogyan veszik el ezek a ördögök mindenkitől a pénzt és a vagyont? Közműdíjak, parkolási díjak, adók, benzinár, de gyakorlatilag nincs ma olyan állami bevétel, amiből ezek a semmirekellők nem kapnának "osztalékot". Sajnos aki valóban rászorult, na az semmit sem kap, nemhogy vállalkozást indítson vagy fenntartson, még a 22ezret is sajnálják tőle, holott abból rezsit nem lehet fizetni.

De ki a fenét érdekelné ez, mert egy mai erkölcstelen politikust, vagy önkormányzati dolgozót, polgármestert, jegyzőt biztosan nem.

Hogy lehet az, hogy azoknak, akik valójában minden téren önzetlenül, a népet támogatva segítettek és fejlesztettek mindent, felvirágoztatták az országot, mint az ipari, oktatási, egészségügyi, hivatali, kulturális (színház, vidámpark, állatkert, városliget, kisvasút, mezőgazdasági, építészet, sikló, fogaskerekű, hév, dunai hajók, belföldi repülők, hidak, azokról egy elismerő és köszönő szó sem esik, nemhogy nemzeti ünnep, de még árulóként, elnyomónak emlegeti a történelem.

Ugyanakkor a nép jótevőik ellen szerveződő összeesküvőket, másokat megnyomorítókat, másoktól mindent ellopókat, akik a népből csúfot űzve kihasználták, felhasználták őket saját önös, gerinctelen céljaik - hatalmi pozíciók - érdekében, akik aztán szétlopták akkor is és most is az országot, ezekből csináltak hősöket, elismert államférfiakat, költőket és kitudja kiket. Szégyentelenek!

Szégyen és gyalázat, hogy a Magyar ember nem gondolkodik és nem becsüli meg azt, akiktől valaha is kapott valamit, akinek például a Magyar ipart, a magyar jólétet köszönheti, a vasút vonalakat, városi közlekedést és a budapesti szép épületek mindegyikét.

Szomorú ennyi megtévesztett magyar embert látni. Minden népi jótevőnek szobrát, köztérről a nevét leradírozták, megmásították és legtöbbször kicserélték az árulók neveire.

Mindennek két oldala van. De az igazság oldaláról sajnos ma nem szokás megnézni a dolgokat.

Ha a mai ünnepelt hősöket górcső alá vennék, akkor nemigen találnak igaz hitű, tisztességes szívű, jó szándékú embert, aki nem valami hatalom érdekében, hanem a népjó, a közjó miatt tett volna igazságos lépéseket! Persze hogy voltak ilyenek is, de azokat sajnos nem ünnepeljük meg, mert ez a rendszer nem az igazságot féltőket és az állandó elnyomókon felülkerekedőket és azok megnyirbálóit élteti, hanem éppen a nép ellenségei a mai "nemzeti" hősök. Melyik nemzeté is? Mert biztos nem a Magyar Nemzeté.


Hogyan lehet eljutni hozzánk?

Ha valaki többet kíván tudni rólunk...

INGYENES AJÁNDÉK HARAMDÓRÁN túli díjaink:

Lap tetejére