Minden ellenkező híresztelés ellenére, mint ahogyan a tiszta -nem mérgezett -, só is nagyon fontos, így a cukorra is rendkívül nagy szüksége van a emberi szervezetnek.
Az tény, mint minden másból, ebből sem jó túl sokat fogyasztani, hiszen akkor valóban túlterhelődhet a szervezet, de a sejtek megfelelő működéséhez elengedhetetlenül fontos a cukor bevitele.
Az édesítő szerek szinte mindegyike viszont valóban erős méreg, innen már talán sejthető - akik jobban átlátják a dolgok hátterét -, miért is nevezték ki éppen a cukrot "fehér halálnak". Nyilvánvaló tény, hogy akinek már oltással, gyógyszerekkel, sarlatán orvosi kezelésekkel tönkre tették az hasnyálmirigyét és cukorbeteg lett, ott már be kell tartani az orvosi előírásokat.
"VÉDŐ"oltás és az Igazság. Lehet, hogy többet ártanak az oltások, mint használnak? El kívánjuk indítani az Igazság feltárását ezen a fontos, védőoltásokhoz kapcsolódó területen is. Grafikonokkal, cikkekkel, hivatkozásokkal kívánjuk elősegíteni az objektív tájékoztatást. A mi kisfiúnk már elmúlt 8 hónapos, kitűnő testi, lelki, szellemei egészségnek örvend (sem kiütés, sem hőemelkedése nem volt, semmilyen gyógyszert nem kellett neki adni) és szinte mindenben megelőzi oltott társai fejlettségi szintjét. Tényleg hasznos vajon az állítólagos "védő"oltás?
Itt kívánjuk a konkrét tapasztalatainkat és terjedelmes bírósági keresetünket megosztani azokkal, aki a törvény betartása mellett nem csak a forintosításban, hanem a teljes jelzáloghitel eltörlésben gondolkodnak. Aki nem tudják visszafizetni a jogosulatlanul követelést és akár jogos kártérítést is kívánnak követleni a banktól.