∞ M E N N Y E I ÖSSZEKÖTTETÉS ∞ L.E.T. Selfness ∞

„Ami Fent az lent, ami bent, az kint!" Mi Fentről kapjuk és adjuk a segítséget Neked, hogy újra Önmagadra találj! ∞

Isten hozott nálunk!

∞ MENNYEI ÖSSZEKÖTTETÉS ∞ LET. Selfness ∞ Karnyújtás a mennyországból!

∞ EGÉSZséges csak az lesz, aki nem társadalmi elvárásokkal, hanem Önön LÉNYegével, a LÉNYével kerül összhangba! ∞















Bár eredetileg egy könyvet szerettünk volna megjelentetni ebben a témakörben, hogy minden ember boldogabb, EGÉSZSÉGesebb és sikeresebb lehessen, de bizonyos külső okok miatt ez meghiúsult.

Ugyanakkor az Égiek gondoskodásának hála, talán egy sokkal nagyobb lehetőséget kaptunk, ami által reméljük, hogy közvetlenül tudunk segíteni akár Neked is.

Ennek elősegítésére született meg „mennyei” oldalunk, ami rengeteg, másoknak is hasznos és érdekes információt tartalmaz.

Ez nem az az oldal, amit két perc alatt át tudsz futni, ehhez szükséges egy kis csend és nyugalom is!

α ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞

Bízunk és hiszünk abban, hogy rengeteg érdekes, hasznos, ugyanakkor gyakran nagyon meglepő tapasztalatot találsz itt, amik a hosszú évek alatt a mi kincseinkké váltak, és biztosan nagyon sokaknak tud a segítségére lenni.

Azt is látjuk, hogy legtöbben lelkük mélyén szeretnének mást, változást, egy kis jót is az életükben, de valamiért mégsem mernek dönteni, jelentkezni, megkeresni minket. Sajnáljuk. Bár az oldalunk látogatottságával és olvasottságával elégedettek vagyunk, de levélben vagy a személyesen történő megkeresésre már nagyon kevesen veszik a bátorságot. Pedig nem szoktunk másokat megenni és ingyen beszélgetésre, tanácsadásra is lehetőség van. Ennél azért több kérdésre számítottunk. Értjük azt, hogy sokan bizalmatlanok ma már mindennel szemben, no de ennyire, hogy még egy kockázat nélküli próbára sem veszi a bátorságot?

Mi még meglepődünk - az Angyalok már sajnos nem -, hogy szinte senkit nem érdekel semmi, amit csak az Égiek tudhatnak?

Nekünk régen annyi kérdésünk volt, bár lett volna akkor, aki - emberként - megválaszolja azokat. Azt mondják az Angyalok, hogy senki nem kér már ma a szeretetből, sőt senki nem is fogadja azt el. Jó lenne, ha legalább egy-két kivétellel találkoznánk, akinek még fontos dolog ez.

Miután meglehetősen kevesen érdeklődnek az Igazságról ezért is jelentünk meg így, ebben modern formában. Itt tesszük „közkinccsé” azokat az információkat, amikre legtöbbeknek általában szükségük van.

Ha neked speciális kérdésed van, nyugodtan keress meg minket.

Így lett, hogy más hasonló jellegű oldalakhoz képest itt lényegesen több (mások számára is jobban követhetőbbé, megérthetőbbé tevő) saját felismerés, illetve égi tudás került fel. Tehát itt nem a másoktól átvett jó, vagy éppen ártó szándékú teóriagyűjteménnyel találkozhatsz, hanem tisztán – kizárólag - a saját, fentről is megerősített tapasztalataink és ezen felül gyakran az égiek konkrét segítsége olvasható. Érdekességként írom, hogy sok olyan rész van, amelyek csak és kizárólag szóról-szóra az Ő gondolataikat, az Égi segítségét tartalmazza. Ki találod-e melyek ezek az oldalak?

Lehet, hogy így az oldal írott terjedelme, egy kisebb könyvvel is felér, de az is tény, hogy nagyon sok dolog az, ami tönkreteszi mindenki életét és boldogságát, ezért nekünk is többet kell tennünk, ha segíteni szeretnénk másoknak.

Lehet, hogy nekünk 20 (voltaképpen 30-40) évnyi, bátor, mások véleményével nem törődő, kalandos élet kellett ahhoz, hogy kincseinket felismerjük, azok értékeit felfedezzük, megértsük, megtartsuk és kicsiszoljuk, de Neked ez már közvetlenül elérhető!

α ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞

Nekünk az út hosszú és néha bizony nehéz volt, mert mindent újra kellett felfedezzünk és megértsünk, és csak ezek után „érettségizhettünk” le az Élet és Isten középiskolájában. Neked ezek a kincsek a tapasztalatok, sz Égi ismeretek rendelkezésedre állnak ha kéred azt.

Azt kívánjuk, hogy legyél boldogabb, teljesebb, sikeresebb, felvilágosultabb, eredményesebb, nem félrevezethető, kiegyensúlyozott, gazdag, elégedettebb, bizakodóbb, szeretőbb, egészségesebb.

A lelked mélyén – ha igazán figyelsz rá -, olvasás közben jelezni fog az Őrangyalod is - egy gondolattal vagy egy kellemes bizsergető érzéssel -, hogy ez, amit itt olvasol ez Neked most fontos!

∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ α

Az ÉLET és Isten iskolája az, amibe csak nagyon kevesek iratkoznak be, hiszen mindig mindenkinek túl fontos mások véleménye. Az a „mások véleménye” (ami csak egy bemagolt szabály), ami sohasem a sajátja (hiszen nem saját tapasztalaton alapul) csak a társadalmi szabályok és elvárások alapján megfogalmazott hibás kötelezettséggyűjtemény, dogma, ami legtöbbek életét eredményesen – és legtöbbször végérvényesen - boldogtalanná, szomorúvá, sivárrá, és értelmetlenné teszi...

Tehát azért is ilyen terjedelmes oldalunk, ha még nem vagy elég elszánt, akkor is sokat tudj gazdagodni, de legalább megismerj egy másik szemszöget, amiből még érdemes lenne megközelíteni a kérdéseket, még ha az esetenként nehéz is a megszokások és berögződések miatt.

α ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞

Csak olvasd el egy vagy kettő ráérős napon, az oldalunkon elhelyezett égi ismeretek, felismeréseink gyűjteményét és kezdj csak el rajtuk egy kicsit gondolkodni, meditálni.

Egy nyugodt óra, egy kényelmes fotel és egy jó meleg ital, biztosan jól segíti majd az igazsághoz, a boldogsághoz, az égi segítséghez, gondviseléshez való személyes közeledést.

∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ α

Ha viszont szereted a gyors, pozitív, látványos eredményeket, akkor mielőbb keress meg minket, mert jó helyen jársz, nálunk megtalálod a biztos összeköttetést az Égiekkel.

Jó olvasást, merengést, felismerést és a lehető legjobbakat kívánjuk Neked!

Szeretettel várjuk kérdéseid és jelentkezésed!

NI és LU

α ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞

TÁJÉKOZOTTSÁG FÉL SIKER:


Az oldalunkon való tájékozódáshoz, lényegi tartalmának áttekintéséhez és közvetlen eléréshez is remek segítséget nyújt az alábbi Weblaptérkép, TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ! A témakör után álló tovább... szóra klikkelve tesszük közvetlenül is elérhetővé az adott című és tárgyú oldalt.

A későbbi visszatérés, vagy célirányos keresés esetére pedig jó szolgálatot tesz az alábbi kereső ablak, amelyik csak a mi oldalunkon található információk között keresgél és talál.

Ha az oldalunkon KERESEL valamit:


WEBTÉRKÉP / TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ :


  • Isten hozott nálunk! > Gondolatébresztő - Bevezető (a fenti oldal )

  • HÍREK ÚJ RÉSZEKRŐL, FRISSÍTÉSEKRŐL > Itt közöljük, hogy mi és mikor változott vagy frissült az oldalunkon. tovább...

  • Félni vagy ÉLNI?> Mi a boldog, sikeres Élet akadálya? tovább...

    • Mi is az a L.E.T. Selfness? > Mi a mi Megoldásunk? Hogyan tudunk segíteni? tovább...

    • Őrangyalaink > Kit kaptunk segítségnek? Kik az Emberiség és a mi igazi segítőink? tovább...

  • Ha ÉLNI szeretnél ... > Tudunk segíteni a megoldhatatlannak tűnő akadályok MEGOLDÁSÁBAN és a félelmek FELOLDÁSÁBAN. tovább...

  • Magunkról > Mi, és az Égi kapcsolatunk gyökerei. tovább...

  • Így kezdődött... > Hogyan is és mikor kezdődött? tovább...

    • NI > NI ébredése tovább...

      • NI folytatása... (bővebben) > NI útja, a hit szilárdulása, a beteljesülés tovább...

    • LU > LU kezdetek tovább...

      • LU folytatása... (bővebben) > LU útja és élete értelme tovább...

  • Felismeréseink: ISTENI GONDVISELÉS > Fenti, erős támogatással a kettőnk közös útja. tovább...

    • Mi az Isteni Gondviselés? > Hogyan kaphat bárki a kifogyhatatlan Isteni Gondviselésből? tovább...

  • Tevékenységeink > A SEGÍTSÉG és MEGOLDÁS lehetőségei. tovább...

  • Díjmentes tevékenységeink > Amivel mindenkit szeretnénk támogatni a BOLDOGULÁS útján tovább...

    • ÉGI-Angyali kérdések-válaszok > Rövid ismertető, hogyan teheted fel rajtunk keresztül kérdéseidet az Angyaloknak, vagy éppen a saját Őrangyalodnak! Hogyan kapsz rá választ! tovább...

    • Hála - Ima > Amit jó tudni az igazi imáról! Hogyan működhet és miért nem működik ma a legtöbb esetben az Égiektől való kérés!? tovább...

    • Meditációs ismeretek > Az igazság az, hogy meditálni nem is nehéz és nem is kényelmetlen, de óriási segítség lehet bármihez! tovább...

  • ÉGI-Angyali kérdések-válaszok > Ha - akár a legfontosabbat is - meg mered kérdezni az Égiektől, Angyaloktól, Őrangyalodtól, biztosan meg kapod az igaz és jó választ is! Veszíteni valód nincs! Élj vele! tovább...

  • Szerelmi szérum, szerelmi kötés > Saját tapasztalataink és másoknak is bevált tanácsaink alapján eredményesen tudunk támogatni mindenkit, aki végre ÉRZELMEKEN ALAPULÓ, Igazi, szerelmi kapcsolatra vágyik. tovább...

  • Ismeretlen ISMERET > A NAGY TITKOK! A boldogságnak, elégedettségnek, sikernek, az igazi szeretet receptjének van néhány elengedhetetlenül fontos alkotója. Itt tesszük közkinccsé ezeket a TITKOKAT!! tovább...

  • JÓSÁGos Tündér > A fejlődésünk legnagyobb akadályai, ha valamit tévesen tudunk, és azt feltételezzük, hisszük el az IGAZSÁGNAK. Itt szeretnénk néhány ilyen dolgot működőképessé tenni. Például, hogyan ne legyél többé szegény. tovább...

    • A Jó és a Rossz / Mi az ERKÖLCS? > Isten és az Égiek szemében mitől Jó vagy Rossz valaki? Ki kap fentről segítséget, vagy ki kap éppen "figyelmeztetéseket"? tovább...

      • Boldogtalanság és sikertelenség okai: > Honnan erednek hibáink? Miért nem tudunk boldogulni, csodásan élni a mindenkinek adott, de "rejtett" lehetőségekkel? tovább...

    • A változás > Bárhogyan éltél eddig, Isten azt mondja Neked, már a mai naptól lehetőséged van az eddigi rossz, nehéz életből egy csodás és boldog életet varázsolni. Ehhez csak egyetlen dologgal kell tisztában légy! Mi ez? tovább...

    • A GAZDAGSÁG > Isten mindenkinek megadja az igazi, pénzbeli gazdagság lehetőségét is! Ha ügyes vagy, gazdag leszel. tovább...

    • ALOHA ÁLDÁS > Örökkévaló törvény! Ahhoz, hogy kapj, előbb jó adni is! Hogyan és mit tud mindenki adni, még akkor is, ha éppen nincsen egy garasa sem? Itt a megfejtés! Adj, kérj és kapni fogsz! tovább...

  • Kapcsolat > Ha úgy érzed, hogy a személyes beszélgetésre még nem érkezett el az idő, akkor BÁRMIBEN tedd fel itt nyugodtan kérdésed nekünk, az Égieknek, az Angyaloknak vagy éppen a saját Őrangyalodnak? tovább...

    • elérhetőségek > Csatornák (telefon, e-mail), amelyeken elérhetők vagyunk. tovább...

  • Isteni kéznyomok - FOTÓK > A Jóhoz, az Igazsághoz, az Istenhez való közeledést, a meditáción, az elmélyülésen és az imán kívül nagyon jól segíti egy Isten kéznyomáról készült fotó is! Itt ilyeneket találsz! tovább...

  • FOTÓ-MÁTRIX > Ajándék kép mindenkinek jár! A természetről (Isten keze nyomáról) készült fotók pozitivitást, harmóniát, kiegyensúlyozottságot, megnyugvást, hitet képesek erősíteni. tovább...

  • Blog > ÉGI vélemények > Mi az égiek véleménye rólunk, tevékenységeinkről, eredményeinkről, "köz"tudatról, Igazságról ... (Még nem kezdtük el) tovább...

  • Fájlkatalógus > (Még nem használjuk) tovább...



Félni vagy ÉLNI?

Ha ÉLNI szeretnél ...

Őrangyalaink

Mi is az a L.E.T. Selfness?

Lap tetejére